Szokatlanul zavaros lesz a gondolatfolyam. Sajnálom. Kurvafáradt vagyok és már rég aludnom kéne, de persze nem teszem. Ha meg már úgyis el van baszarintva a reggel, akkor megtöröm a csendet.

Tegnap volt egy váratlan fordulat a szokásos dumálásunkban Cincinnatusszal. Sajnos már nem emlékszem, hogy milyen indításból jött a mondat, vagy az is lehet, hogy nem is volt, hanem egyszerûen csak kibukott.

- Tudod, lehet, hogy szörnyen hangzik, de ez a világ megérdemelne egy háborút.
- (lehidalok) Ami azt illeti... lesz.

Fene megette, hogy ilyenkor mindketten megyünk a dolgunkra, ez tipikusan az a pillanat, amikor nyáron az ember kiül a kertbe és hajnalig végiglimonádézzuk a gondolatokat. (Mégse írhatok mindig sört. Ha mindig innom kéne egy sört, valahányszor azt írnám le, hogy innék egyet, a második keresztnevem Heineken lenne.)

Ami azt illeti, nem sokkal elõtte Rocketgirllel nyertünk magunknak egy plusz napot is. Anyám kérdezte, hogy miért nem kértem meg Cincinnatust egy mûszakcserére, hogy teljes napunk legyen együtt.

- Biztosan belemenne.
- Tudom. Éppen azért nem.
- ?
- Jól jönne még egy nap. Pöhh. Jól jönne még ötvenkilenc nap. De a meglevõk is éppen ezért jöttek össze. Mert tudunk egymásra vigyázni. És a jó ügy érdekében mindketten hajlamosak vagyunk kinyuvasztani magunkat. Kinyuvasztva viszont nem vagyunk senki hasznára, különösen a magunkéra nem.

Elég sok vezetõvel találkoztam az utóbbi idõben. Nem a cégbeliekkel, egyszerûen csak, mintha pár napig csak managerek jönnének szembe veled az utcán, a boltban, a sportpályán. Sok is volt, sokféle is. Gyakran figyelem õket, de ritkán van jó tapasztalatom velük.

Gyerekkorunkban, amikor katonásdit játszottunk, egyszerû volt köztünk a hierarchia. Alapesetben volt a Fõnök és mindenki más, a többiek. A Fõnök hozta a döntéseket, mi többiek végrehajtottuk. Ha komolyabbra fordult a helyzet, akkor a Fõnök fölé és választottunk egy de facto diktátort, a Parancsnokot. Ritka eset volt, nyilván békeharcosok lehettünk már akkor is. (A Magyar Népköztársaság még létezett, de mi már Jeepekbe vizionáltuk magunkat, mint miniatûr G.I.JOE-k.)

Paradox módon, az ember az élet legfontosabb leckéit általában nem az egyetemen, hanem még a homokozóban tanulja meg. Összevetvén az akkori tapasztalatokat a mostaniakkal, a következõ tételt állítottam fel:

A Fõnök tud másoknak parancsolni. A Parancsnok magának is tud.

Mivel nem vagyok vezetõ, egyetlen beosztottam sincs. Mégis nap, mint nap úgy látom, hogy felelõs vagyok az 'embereimért'. Mert "a Parancsnok felelõsséggel tartozik minden döntéséért, amit meghozott, vagy meghozni elmulasztott."

És most takarodó!