Ködfátyol

Pár napja fogalmazom magamban, hogy írni kéne nekem is valamit az ukrán helyzetrõl. Vagy a hatásáról. Talán a leginkább az a meglepõ, hogy mennyire nem tud róla az ember. Vagy, ha úgy nézem, hogyan tájékozódik, akkor nem is annyira meglepõ. Elvégre, november óta tudom, hogy mocorgás van, tévét nem nézek, újságot nem olvasok, minden infót a netrõl és a másokkal való társalgásból szerzek. Darabszámra viszont ugyanúgy 'csak' egy darab hír, mint, hogy melyik aktuális VV szereplõ dugta a másikat. (Ezt is próbálom kerülni, mint a pestist, de azt hiszem, van olyan, hogy VV Aurélió, vagy mi. Mondhatni, a Lali popot egyelõre megúsztam, de gyanítom, hogy csak egyelõre, mert a mainstream nem tûri, hogy ne tudjak róla.)

Na szóval Ukrajna.

Az az érzésem, hogy régebben könnyebb volt hinni verziókban. Egyikben, vagy másikban, de legalábbis valamelyikben. A World Trade Center óta érzem úgy, hogy felborult az egész hinni valamiben jelenség a számomra. Onnantól kezdve úgy vagyok vele, hogy van a hivatalos nézet, a hivatalos cáfolat vagy nem hivatalos nézet, amik közül egyiket valószínûbbnek, vagy legalább szimpatikusabbnak érzek és még vagy három kisebb variációt is el tudok mellett képzelni, mint az igazság lehetséges variánsait, miközben tudom, hogy talán egyik se az, talán mindben van néhány morzsa igaz.

Amit az ukránoknál látok, hogy az elnök, Viktor Janukovics nem írt alá két egyezményt, amivel Ukrajna közelebb kerülhetett volna az EU-hoz, helyette inkább Oroszországgal fûzné szorosabbra a politikai viszonyt. Az, hogy ez most az ukránoknak úgy általánosságban jó-e avagy sem, nem tudom megítélni. Az EU-ban se minden Hawaii, az oroszokkal se. Itt is túl lehet élni, ott is. Az én fotelembõl nézve ennyit mondhatok biztosra.

A nép egy részének tetszett, egy részének nem tetszett. Megindultak a tüntetések. Folytatódtak. Aztán eldurvultak. Az egyik hírforrás terroristáknak nevezi a tüntetõket, a másik rendõri túlkapásokról ír. A tapasztalat azt mondatja, hogy mindkét oldalon vannak rendes és szemét emberek is, a rendõrök közt éppúgy, ahogy a tüntetõk közt. Az arány viszont nem mindegy. De mit láthatnék én innen az arányról? Az innen attól függ, hogy melyik honlapról akarom beszerezni az infót.

Lementettem ma egy képet. A leírás szerint a 21 éves lány, Oleszja Zsukovszkaja orvosként látta el a sebesülteket mind a tüntetõk, mind a rendõrök közül, amikor egy mesterlövész lelõtte. Az elsõ infómorzsa szerint meghalt, a késõbbi szerint még él. Nem tudom, él-e, vagy sem. Azt se, hogy a mesterlövész a nyomás miatt lõtt-e, tévedésbõl, esetleges véletlen folytán, vagy szimplán csak tiszta volt a célpont és úgy gondolta leszed egyet. (A valószínûségek nem egyformák, de mindre volt már példa a történelem során.) Nem számít. Ez a lány a szememben mártír. Nem mintha az akart volna lenni, neki is, nekem is, másoknak, valószínûleg a mesterlövésznek is jobb lenne, ha nem ismernénk a nevét, mert még mindig éppen töréseket kezelne. De meglõtték-lelõtték, ott, akkor, úgy. Nekem mártír. Ahogy a többi szerencsétlen is, akinek nem tudom a nevét, nem láttam az arcát és inkább csak sejtem, hogy darabszámra mennyi van belõlük. A tüntetõk közül is, a rendõrök közül is. Mert köztük is vannak halottak. Nem egy. És nem valószínû, hogy kizárólag azok, amelyek a zavargást használták fel a szadizmus levezetésére. A tüntetõk se mind szentek. De egy lövöldözés kellõs közepén nem nehéz embert ölni, méghozzá olyat, akit nem kellene, mert nem jelent rád veszélyt, de pont eléd került. A fotelbõl nézve minden olyan tisztának látszik. Minden egyértelmû. Én gyanítom, hogy azt se tudnám egykönnyen felmérni, hogy melyik oldalhoz tartozhat a velem szembe jövõ, ha már összecsapott a két oldal.

Nézem a magyarok véleményeit a témákban. Itt is igaz, hogy ha két magyar van, akkor ott már vita van. Leginkább fröcsögés megy. Kb ilyen egy cikkre a kommentesõ.

Minek tüntetnek, az EU szar. Mit ugatsz bele, az orosz is szar. Nem is rossz a helyzet, ez csak a szemét EU/USA/Brüsszel/Nyugat/zsidók terjesztik. Polgárháború lesz, ha nem fékezik meg a komcsikat. Meg kell menteni a kárpátaljai testvéreinket. Tenni kell valamit, különben beesik egy rakás menekült. Pofázni tudsz, de nem teszel semmit. Kussolj köcsög, te se teszel.

Szóval nagyjából ebben kimerül. Annyi fix, hogy nem vagyok kárpátaljai magyar. Bár, ha az esetleges felmenõket nézem, lehet, hogy négy-öt generációt visszamenve valamelyik dédpapa-mama félunokatestvére meg odavalósi. Mondjuk ettõl még én nem válok azzá. Nem hiszem, hogy lenne bármi olyasmi, amivel a rászoruló felet... kis részben a tüntetõket, nagyobb részben a szimplán szar ügyben tengõdõ átlagukrajnaiakat tudnám segíteni. Nem vagyok gazdag, nem vagyok befolyásos, nem vagyok politikus. Nem különösebben hiszek a segélyszervezetekben, bár itt nem is láttam nagyon olyat, hogy valamelyik az áldozatoknak/rászorulóknak gyûjtene, mondjuk ettõl még lehet, hogy van, csak nem elõttem lobogtatják. Most írjak Ukrajnáról egy limericket? Hát... végül is megtehetem, de nem hiszem, hogy segítene bármit is. Max én érezném úgy, hogy huhuu, tettem valamit én is. A képet is magamnak mentettem le, hogy x év múlva emlékezzek rá, hogy mi történt 2014-ben. Lehet, hogy x év múlva már nem lesz olyan, hogy Ukrajna. Idén viszont esélyes, hogy a korábban soha nem hallott szavak közül az Euromaidan lesz az, ami leginkább megmarad.

De egyelõre, ahogy a cím is írja... "Még nem hunyt el Ukrajna". (Az ukrán himnusz elsõ sora.)