Eszem egy kis pogácsát a Robotzsaru alá, addig megfogalmazok magamban egy amolyan 'bemutatkozó jellegû' poszt vázlatot. Vonz ugyan a pizza, az valahogy öt nap után is tudna vonzani, de elég lesz estére az a néhány szem pogácsa, majd inkább több vizet iszom hozzá, esetleg egy kis tejet is, hogy ne romoljon rám. 

Nem mindenkirõl tudom, hogy a többiek, hogy állnak az éves kondis kihívással, de annak nagyon örülök, hogy szépen nõ a létszám és mindenki valóban magasra tette a lécet. Meséltem a dologról családi körben, hogy elõször nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire felvillanyozza a baráti kört, ezután újabb meglepetés, anyám mondta, hogy lehet, hogy beszáll õ is, igaz, tõlünk külön, de a példánk elgondolkodtatta, hogy szeretne õ is bekeményíteni.

Ez azt juttatta eszembe, amikor egyik közvetett munkatárs meghallotta, hogy írogatok és kérte, hogy küldjek át valamit, mert kíváncsi rá, késõbb így kezdte a kritikát: "Azt mondták ugyan, hogy jó vagy, de erre nem számítottam. Mutattam anyámnak is..."  Kész. Ha egy objektív ítész, vagyis nem közvetlen családtag, nagyon közeli barát, vagy éppen az illetõ párja, egyrészt veszi a fáradságot, hogy megnézze, majd még továbbítja egy másik illetõnek, az már maga pozitív kritika. Persze attól még a többi része is jólesett. 

Na szétcsapok a pogik közt, mert sose leszek kész.