Oriolának tegnap ritka rossz napja volt. Meló elõtt még volt egy kis idõm, segítettem neki, tartottam benne a lelket, megoldottuk végül a gondjait közösen. Árészt meg el akartam csípni a kávészünetemben egy pár perces dumára, de neki meg ment a busza. Ez van. Csütörtökön legalább át tudok ugrani egy reggeli kávéra Cincinnatushoz, meg összefutunk majd délután is, mielõtt Rocketgirl ideér.

Állapotra jól vagyok. Fura tud lenni egy másfél napos, igaz enyhe, de folyamatos fejfájás után, ha úgy mászkál az ember a városban, hogy azt veszi észre újra és újra, hogy jéé, nem fáj. Itt-ott még fájok az Erendirrel való baráti bunyótól, ami meglepõ, hogy a bordák, ahova beütött nem is vészesek, de az alkarok, amikkel a többit kivédtem, na azoknak még kell egy kis idõ. Kíváncsi vagyok, neki vajon, hogy van a válla, mert én meg ott találtam rajta csapófelületet többnyire.