Lightosra vettem az alvás elõtti kajálást, egy fél pohár kefír és egy marék pringli (sajtos Pringles). Legalább kiderült, hogy a kefírbõl se csak a teljes dobozt tudom letolni.
Fura. Olyan érzés, mintha az õsember rájönne, hogy lehet civilizált is.

Rocketgirl tegnap mutatott egy Timelapse videót Szegedrõl és egészen megfogott. Profi munka volt, ügyesen, ízlésesen összehozva, érthetetlen, hogy a hazai turisztikai fejesek miért nem csapnak le rá, olyan egy országimázs lehetne belõle, hogy ihajja (Bocsánat, fáradtan hajlamos vagyok hangulatfestõ szavakat használni simák helyett.) A dómról tudtam, hogy szép és tervben is volt, hogy egyszer majd megnézem. Erre látom, hogy a szegedieknek van egy szép kis Rákóczi-féle lovasszobruk. Az utóbbi idõkben rákaptam a jól kinézõ szobrok megörökítésére. Tavaly Móron, idén Soltvadkerten kaptam lencsevégre világháborús emlékmûveket, ha nem csak mobillal, laikusként, messzirõl zoomolva csinálnám, akár még egy ütõs kis gyûjtemény is lehetne belõle. Lehet meg is fogom csinálni, talán még a jelenlegi telefonnal.

Az árvízi emlékmû is tetszett, egyszerû, mégis hatásos darab. Az abszolút viszont a víztorony. Totál gothic, mondhatnám, pedig nem is sötét, meg vámpírok se lógnak róla, egyszerûen csak ránézek és az jut eszembe, az építész nem simán egy praktikus épületet tervezett, hanem egy szó szerint kecseset. (Na ilyet se mondott még ember víztoronyra, gyanítom, de ha mégis, akkor ezt bebuktam. )