Kár, hogy nincs olyan statisztika, hogy hányadszorra állok neki ennek a posztnak. Elsõre pont jó lett volna, akkor egy hülye hiba miatt elszállt az egész, amit írtam. Ezen csöppet bepöccentem, gondoltam sebaj, újraírom. A baj csak az, hogy onnantól kezdve meg nem tetszett semmi, amit leírtam, mindegy milyen lett volna, komoly, vagy vicces, elmés, vagy éppen zsigerbõl jövõ.

Mély levegõ, írd meg újra!

Szóóóóóval...

A klasszikus bemutatkozások helyett.

Honnan a 6h0st név?

Az angol nyelvû, szellemet jelentõ Ghost 'leetspeakesített' változata. A cybergoth-identitásomhoz passzol is a leetspeak.

Leetspeak: lényegében amolyan alternatív ábécé az angol nyelvben, ahol a hagyományos latin betûket lehet helyettesíteni ASCII karakterekkel, számokkal. Az 'elite' szóból kifacsart 'leet' pl. leírható vele, mint l33t, vagy pusztán számokkal, 1337. Kis hunyorgással, bele lehet látni a betûket.

A leet-réteg megvan. Honnan a ghost, vagyis milyen szellem szabadult ki a palackból?

Van konkrét és átvitt értelemben értendõ része is. Egyrészt, akarva-akaratlanul lepem meg váratlanul az embereket, pedig nem lopakodom, egyszerûen csak nem csapok zajt. A magam nézõpontjából kimondottan hangos vagyok jövés-menés közben, az én fülemnek igencsak recsegõsnek hangzik a cipõtalpam nyikordulása a padlón, de már megszoktam, hogy a legtöbben nem figyelnek.  Jó párszor sikerült már véletlenül is ráhoznom a frászt a környezetre, látom, hogy ott van az illetõ, akit keresek, nekem háttal, odamegyek, szólok, hogy: Hé, Józsi (vagy bárki más, ha Józsik vagytok, akkor bocs, már biztosan volt pár szívrohamotok miattam. )
Józsi ezen a ponton felugrik, mintha bögöly csípte volna meg és a kellõ mennyiségû káromkodás után vagy rákérdez, honnan keveredtem észrevétlenül oda, vagy szimplán csak megkér, hogy hordjak kolompot, mert "olyan vagy, mint egy kibaszott ninja". 

Másrészt jobbára csak a baráti kör lát belõlem nagyobb szeletet, az idegenek, távoli ismerõsök csak egy Kovács huszonkettõnek néznek, amibõl kétmilliót látnak naponta. Igaz, ez nagyrészt azért van így, mert így akarom, hogy legyen. Ha valakirõl úgy gondolom, hogy jó lenne, ha többet tudna meg rólam ilyen-olyan téren, szépen, lassan úgy adagolom magamról az infót, gyakran nem is saját magam útján, hogy rájöjjön, több is van a szürke felszín alatt. Az átlag-külsõ alatt a nem éppen átlag szelleme. Szeretem ezt a szellem-szerepet. Kényelmes, könnyen alakítható, ami azt illeti még praktikus is. Ha viszont kizárólag a hozzám közel állók vesznek körül, ugyanolyan kényelmesen vetheti le a szellem a leplét. Cincinnatus, mikor több, mint egy év közeli baráti ismeretség után már vagy a huszonkilencedik teljesen külöbnözõ szeletet látja meg rólam, gyakran mondja mosolyogva, hogy õ már meg se lepõdik egy újabbon, de ha azok, akik mellett nap mint nap megfordulunk akár csak a felét tudnák... Jók ezek a közös titkok is.

Szóval ilyen a szellem... szelleme. Még van jó pár hasonló gondolat, de azokat majd újabb posztokba rakom, hogy ne terheljelek le titeket kódexnek beillõ mennyiségû infóval.