Ködfátyol

Egészen meg vagyok magammal elégedve, az idõbeosztásomat illetõleg. A napokban a szokásosnál jobban sikerült, mintha mindenre jutott volna elég idõ, plusz egy kis extra is.

A novellák mellett nekiálltam a hosszabb mûveknek. Itt általában az szokott lenni a gond, hogy mindig jön egy újabb, jobb, érdekesebb sztoriötlet és félbemarad roncsként a korábbi. Nem mintha ne lehetne késõbb folytatni. Valószínûleg leporolom és újratervezem az egyik öt évvel ezelõtti roncsot is. Négy oldal három nap alatt nem sok, de ebbõl csak négy óra az érdemi munka (három óra írás, egy óra tervezés), mást is csináltam a napokban.

Visszább vettem az edzés intenzitását és a karra-lábra helyett has és gerinc lett. Jól megy, jó érzés volt. A második napon a gerinctorna végén mondhatni légiesen éreztem magam.

Elolvastam a harmadik részt is az Ulyssesbõl, lényegében a bevezetõ ezzel megvolt, innen fognak indulni Leopold Bloom dolgai. A háromból eddig ez volt a legnehezebben követhetõ, azt veszem észre, hogy a párbeszédek alatt mintha közelebb lenne a regény a realitáshoz. Mellette négy Sartre dráma is el lett olvasva. Azt kell mondjam, Sartre egyszerûen zseniális. A drámák szellemisége kortalan, simán megírhatná ugyanígy ma is, ha élne. Szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy vajon miért nem volt soha se kötelezõ, se ajánlott olvasmány. Aztán eszembe jutott, mi az oktatás lényege, onnantól kezdve már nem volt kérdés.

Nekiláttam tegnap Sleeping Dogsozni, dióhéjban olyan mint a GTA Hongkongi kiadása, de azért jóval több, mint egy klón. Ma délelõtt beugrottam a fõhõssel a klubba karaokézni, kíváncsi voltam milyen lesz. A zenegépben az Air Supply - All Out of Love volt az egyik választható szám, ki is választottam. Ahogy a fõhõs nekiállt rá énekelni a mikrofonba, eszembe jutott Rocketgirl és az, hogy két hét múlva fogunk majd találkozni. A fõhõs a gép szerint 95%-ban jól énekelte a számot, én nem kérdeztem a szomszédokat, hogy milyen volt, egyszerûen rákezdtem a monitor elõtt én is. Két cinizmus meg komolyság-komorság között jó ha vannak az embernek olyan percei is, amikor meghatódik.

Egy nap egyszerre Joyce és Sartre. Nem mondom, tömény a cucc, még úgy is, hogy felhigítottam a kettõ között egy kötetnyi Walking Deaddel.

Kb. mintha egy pohár 82-es Cabernet és 93-as Pinot Noir között leküldenék fél palack Coke Zerot. Ha az ember nem ragaszkodik a sablonokhoz, akkor egész jó.

Megvan végül a szekrény.

Az eredeti ötlet, a Lidl-féle olcsó, kompakt végül befuccsolt, csak szétesett-szakadt-tört azalatt, amíg a garázsból a lakásig vittük, pedig nem roncsderbiztünk az úton. Lehet, hogy már a szekrények közt is vannak zombik, amik kisebb mozgása szétesnek.

Lett helyette fa. Mondjuk itt is rezgett a léc, hogy az összerakás után nem marad egyben, de némi anyázással egybekötött kalapácsmunka, meg gondolom a jó adag szerencse megtette a hatását.

Úgy néz ki, végre lesz elég hely a lakásban.

A többiek után, egy ötvenes pont, rólam.

1) Alapvetõen jobbkezes vagyok és ballábas.

2) Chat közben véletlenszerûen elkezdek angolul írni, ha tudom, hogy a másik fél érti... vagy legalább nem zavarja.

3) Szívesen vezetnék Lamborghinit, hogy tudjam, milyen érzés, viszont a mindennapokra, ha a pénz nem számítana, akkor is megmaradnék a 'rizskályhás' típusoknál, szóval továbbra is a Suzuki / Toyota / Honda / Nissan vannak versenyben.

4) A legtöbb filmet inkább eredeti hangon nézem, a Woody Allen filmek viszont kivételek. Kern hangja szerintem jobban illik hozzá mint a sajátja.

5) A sporteseményekrõl szívesebben nézem meg az összefoglalót, mint az élõ adást.

6) Több olyan nyelvû szótár van a polcomon, amelyeken valószínûleg soha nem fogok megszólalni. (pl. svéd, héber, vagy mongol)

7) Gyerekkoromban, amikor homokvárat építettem, a legtöbb hangsúlyt a várárokra - és a hídra - helyeztem, valamint éretlen szilvák voltak a várkatonák. (GI JOE-kat nem homokoztam volna össze, tanultam abból, hogy a Matchboxok kereke 'utána' már sose forgott úgy.)

8) A filmek közül a Mortal Kombatot láttam a legtöbbször (11 és fél alkalom), ezt követi az Amerikai pite (6 alkalom), a bronzérmen a Diszkópatkányok és a Fûrész elsõ része osztoznak (4-4 alkalom). Nem mintha a négy közül bármelyik is a kedvenc lenne, egyszerûen csak tizenévesként az ember csinál hülyeségeket. Késõbb meg nagyobbakat is.

9) Ha be lehetne állítani, legszívesebben állandó háromnapos szakállat állítanék be magamon, de az élet nem Sims.

10) Szeretem a régi pénzérméket (az újakat meg még jobban :) ) a bélyegek viszont nem vonzanak.

11) Mivel alapvetõen nemdohányzó vagyok, így átlag háromévente egyszer minden lelkiismeretfurdalás nélkül szívok el egy szál kátrányosabb cigarettát, vagy egyenesen egy szivart.

12) Ebbõl kifolyólag még kedvenc márkáim is vannak, pedig egy-két szálnál többet általában egyikbõl se szívtam, ami maradt, azt a bagós baráti körre hagytam, azok nagy örömére. Tizenéves korom örök klasszikusa a 'piros Malbi' (5 szál fogyott), végzõsként a kék Gauloises (2 szál fogyott csak... goloának hívtuk, mert nem tudtuk, hogy úgy ejtik: goloáz), vagy érettségi után a fekete Davidoff. Két éve vettem utoljára, az akkori barátnõ enyhén-közepesen volt bagós, gondoltam ne csak ulralightos Tescogazdaságosat szívjon, a kúton - akkor még lehetett nemzetin kívül is kapni - beújítottam egy fekete Benson & Hedgest. (szintén 2 szál fogyott) Camelt, Rothmanst és Mild Sevent még nem szívtam, de nem kizárt, hogy pár év múlva...

13) Nagyjából hasonlóan állok az energiaital elvével, viszont ott a gyakoriság már sûrûbb. Nem mintha szükségem lenne rá, kb. havonta lecsorog egy sárga Monster, mert ahhoz van kedvem.

14) Szeretem a katonai rangokat, jelzéseket, ruházatot, a terepmintát, viszont maga a katonaság csak 'ultima ratio' révén jöhetne szóba. Gyanítom, békeidõben a szolgálat 90%-át a Kaptárban tölteném parancsmegtagadásért, háborúban meg, ha nem bízom a szakaszparancsnok képességeiben, sanszos, hogy fraggelném, ha nem nézne oda.

15) Valamiért nem szeretem a németeket (osztrákokat, svájciakat), pedig szinte csak pozitív tapasztalatom volt velük. Ha konkrétan ott van az adott személy elõttem, akkor persze nincs ellenérzés (kivéve ha kötekedik), de úgy általánosságban nem kedvelem õket.

16) Tíz éve nem nézek tévét.

17) Általában a régebbi filmeket jobban kedvelem, mint a frisseket, de egy idõ után meg besokallok a nosztalgiától és akkor jól esik egy kurrens darab, még ha nem is nagy cucc feltétlenül.

18) Vannak olyan színészek (pl. Tom Cruise, vagy Mel Gibson), akiket egyáltalán nem kedvelek, viszont elismerem, hogy nagyon jó alakítást nyújtanak egy-egy filmben, mondhatni õk a tökéletesek a szerepre.

19) Szeretek görkorcsolyázni, még ha rendesen egyelõre nem is tudok fékezni és gördeszkázni is, még ha csak az egyik irányba is tudok csak rendesen kanyarodni.

20) Gyerekkoromban a legjobban a fehér csokit, legkevésbé az étcsokit szerettem, ez az elmúlt öt évben a visszájára fordult, ma már lényegében csak étcsokit szoktam venni.

21) Felemás a hozzállásom az alkoholhoz. A kedvenc söröm az ír Guinness és szeretek újakat kipróbálni, viszont Rocketgirllel inkább borozni szoktunk. Négy éve, amennyire lehet, kerülöm a röviditalokat, legalábbis tisztán, ez alól kivétel az az alkalom, amikor Rocketgirlnél vagyunk, akkor nyilván nem utasítom vissza a welcome drinkként kapott házipálinkát.

22) Van bármixer végzettségem, noha soha nem dolgoztam ebben a munkakörben.

23) Mivel bõ 25 éve játszom elõszeretettel a számítógépen, az emberek általában azt hiszik, hogy értek a géphez és csodálkoznak, amikor mondom, hogy nem tudok honlapot tervezni, programokat írni, Pentagonba betörni...

24) Idegen nyelvek terén a szavakat és az kiejtést sokkal korábban átveszem, mint a nyelvtani szabályokat.

25) Ha jobban bíznék a közlekedés többi résztvevõjében, akkor letenném a jogosítványt 'nagy' motorra és gyûjtenék egy Kawasaki Ninjára, vagy Honda Hurricane-re. Pontosabban mire összegyûlne addigra annyi lóvé, akkor az aktuális vadállatra, ezek a régi kedvencek.

26) Születésnapokon a tortához, Karácsonykor a fához nem ragaszkodom. Az ajándékok persze beleférnek. :)

27) Ha mobilt veszek két dolog számít. Lehessen vele telefonálni és legyen rajta ébresztõóra. Mondjuk a kamera nem hátrány, az tény, de a felbontás nekem nem számít, ahogy a net, GPS, játékok, zene, satöbbi sem.

28) A csapatsportok többségében ún. 'utility player' vagyok, vagyis lényegében bármelyik poszton bevethetõ játékos, nincs olyan, amelyikben sokkal jobb, vagy rosszabb lennék.

29) Baráti körben, zsetonnal szeretek pókerezni. (Mondjuk X zseton beváltható egy sörre alapon.) Tét nélkül céltalannak érzem, pénzzel otthon egyrészt illegális, másrészt a szerencsejáték szempontjából inkább a bank lennék. :)

30) Jobban szeretem a zöldalmát, mint a 'nem-zöldalmát'.

31) A teát általában natúr iszom, citrom és cukor nélkül, bár télen/hidegben mézet szoktam tenni hozzá, vagy, ha Cincinnatusnál kapok egy bögrével, akkor az alkalom különlegessége végett szoktam kérni bele egy gerezd citromot, vagy pár karika gyömbért.

32) A ruhákat/cipõket általában addig hordom, amíg már lényegében szét nem mállanak, vagy ki nem növöm/fogyom. Pár éve fogytam úgy tizenöt kilót, akkor kénytelen voltam új cuccokat nézni, a régieket pedig elajándékoztam.

33) Kölcsönadni nem szoktam, inkább odaajándékozom az adott dolgot az illetõnek.

34) A szénsavas üdítõkrõl - pontosabban a rendszeres fogyasztásukról - kamaszkoromban egy sikertelen csajozási kísérletnek köszönhetõen szoktam le. Sose tudhatod, mit nyersz azzal, ha veszítesz.

35) Ültem már repülõn, jobb volt, mint amire számítottam, de nem kedveltem meg, továbbra is 'földhözragadt' darab vagyok. A hajókkal hasonlóan állok, ellenben az alagutakat meg szeretem.

36) A legtöbb ismerõsömmel ellentétben szeretek a fõvárosban vezetni. Mintha ingyen lenne a Need for Speed, feltéve, hogy nem csúcsforgalomban vagyunk.

37) Azon ritka embertípus vagyok, aki nem utálja a munkáját.

38) Ahogy Erendir, még én se törtem el soha semmimet, igaz én jóval veszélytelenebb szituációkba keveredek.

39) A családomból az egyetlen vagyok, akit még nem büntettek meg közlekedési vétség miatt.

40) Bármikor meg tudom nézni a Tom és Jerry bármelyik részét. Gyakran gondolok arra, hogy nem is annyira a gyerekeknek, hanem inkább a felnõtteknek csinálták.

41) Gyakran nem egyezik meg a saját és a közízlés. Fõleg a populáris zenét illetõleg.

42) A sportban rendszerint a nehezebb helyzetben levõ (ún. 'underdog') csapatnak, vagy személynek szoktam drukkolni, ha nem a kedvencem játszik. Illetve, ha az általam kedvelt gyatra teljesítményt nyújt, a másik viszont szépet, akkor nem fogom leszólni a gyõztest, csak azért, mert a másik a kedvenc.

43) Igyekszem mindenbõl tanulni valamit.

44) Próbálom nem megmondani a barátaimnak, hogy mit csináljanak. Van, akivel sikerül megállnom, hogy ne szóljak bele, van akivel sajnos még nem.

45) Tetszenek a tornyok, felhõkarcolók és egyáltalán a monumentális épületek.

46) Jobban szeretem a praktikusat, mint a trendit. (Decathlonba nem tudok úgy bemenni, hogy valamelyik ruhadarabom ne onnan származzon. Már ha nem az összes. :) )

47) Nincs rám különösebb hatással, ha celebritásokkal beszélek. Maximum, ha jobb fej élõben, mint gondoltam volna, Király Linda pl. kellemes meglepetés volt.

48) Nem próbáltam ki drogokat. Se könnyût, se nehezet.

49) Gyakran használok informális írás közben zárójeleket. (Gondolom feltûnt már. :) )

50) Módjával használok emotikonokat. Egy-egy smiley teljesen teljesen rendben van, de mindenre ikszdét írni elég komolytalan.

Érdekesen alakult a tegnapi és a mai nap. Az eltervezett dolgoknak csak egy kis része valósult meg, konkrétan a tegnapi fekvõtámasz-lábemelés gyakorlatozás, viszont egy csomó nem betervezett meg összejött.

Tegnap mostam, ma vasaltam, lényegében tisztaság honol. Tegnap még befejeztem a friss novellát, ma reggel átküldtem a családnak megtekintésre. A "Tud a gyerek." elismerés után volt viszont egy váratlanul érõ. Apám mondta, hogy most már mindegy, hova keveredek ebben a világban, mindenképpen magyar maradok, ilyen fogalmazások (plusz az ukrán poszt) után. Ez elsõre persze zavarosan hangzik, de éppen errõl van szó.

Az ember megszokja a mindennapi közeg stílusát. Nem tartom magam irodalmilag különösebben választékosnak, de magammal szemben sokkal magasabbra helyezem a lécet, mint az átlagember saját magával szemben. Nem töltöm meg költõi képekkel ezeket a pár oldalas kis szösszeneteket, de mégis több van benne mint a mindennapi "Mivanbazmeg? Semmibazmeg" jellegû társalgásnál. A nézõpontok, amiket használok bennük meg olyan, mintha filmrendezõként próbálnám magam elé vizionálni a jelenetet. Olvasóként nyilván nem jön le belõle annyi, mint nekem íróként, mert sok apró részlet van, ami az írónak természetes, mindenki másnak meg nem.

Azt hiszem csinálni fogok a darabok végére egy kis jegyzetet is, mert tele van utalásokkal, játékossággal, a dátumok-helyszínek, megemlített valós szereplõk fontosságával amit maximum véletlenül lehetne észrevenni. Magam miatt szoktam ezeket beletenni, mert szeretem ezt a kis játékosságot. Cincinnatus szokta mondani, hogy mindig úgy áll neki egy mûvemnek, hogy közben ott van mellette a Google, ha egy város, utca, autó, vagy fegyver neve megemlítésre kerül, már üti is be és basszus, valóban ott van az utca sarkán a kopt templom, tényleg abban az évben dobta piacra azt a modellt az autógyártó és a stukker is echte ugyanolyan a képen, ahogy a szövegben le van írva.

Beszélgettem anyámmal a család felmenõirõl. Azt hiszem, minél idõsebb vagyok, annál inkább szeretnék végre többet tudni, kik voltak egyáltalán. Kiderült, hogy nincs rokon Ukrajnában, legalábbis olyan, akirõl tudnánk három generációig visszamenõleg. Nem éreztem különösebb különbséget, a Nyírségben alig van olyan falu, ahol ne lenne rokon, onnan meg pár centi Ukrajna. Azt tervezem, hogy a nyáron, ha csendesedik addigra a helyzet, kimegyek megnézni magamnak az országot. A rokonságból vannak olyanok, akik ugyanúgy átjárnak rendszeresen, ahogy mi az ellentétes oldali határon. Nincs különösebb küldetéstudat, vagy extázis-várás, egyszerûen jólesne átmenni a határon, körbenézni, esetleg venni valami szuvenírt, aztán vissza. Késõbb akár felmenni egészen Kijevig. De egyelõre elég a határszél.

Leadtam a rendelésem egy ukrán zászlóra. Szeretem a zászlókat. Ha megnézem, a focis drukkerzászlókat leszámítva amerikai, ír és kanadai már van. Mindhez fûznek érzelmek. Ahogy az ukránhoz is fog. Ami azt illeti, magyar zászlóm nincs. Lehet, hogy veszek azt is, amikor megjön majd az ukrán. Még nem döntöttem el, magyarból milyet szeretnék. Mert nem csak a sima trikolor van. Van egy szép, ami tetszik, azon rajta vannak a régi magyar tartományok címerei, oldalt két angyallal megtámasztva. Láttam olyat, ami talán egy 1848-as forradalmi zászló replikája lehet. De ami a fura, hogy a maga egyszerûségében simán kiegyeznék egy szimpla Kossuth-címeres zászlóval is. Ennek ugyan ma már politikai jelentése is van, de most mit mondjak? Hogy basszák meg a politikusok, nekem már azelõtt is tetszett? Hmmm... úgy látszik, a politikusok említésére mintha elhagynám az irodalmi nyelvet. Inkább lezárom a témát.

Pár napja fogalmazom magamban, hogy írni kéne nekem is valamit az ukrán helyzetrõl. Vagy a hatásáról. Talán a leginkább az a meglepõ, hogy mennyire nem tud róla az ember. Vagy, ha úgy nézem, hogyan tájékozódik, akkor nem is annyira meglepõ. Elvégre, november óta tudom, hogy mocorgás van, tévét nem nézek, újságot nem olvasok, minden infót a netrõl és a másokkal való társalgásból szerzek. Darabszámra viszont ugyanúgy 'csak' egy darab hír, mint, hogy melyik aktuális VV szereplõ dugta a másikat. (Ezt is próbálom kerülni, mint a pestist, de azt hiszem, van olyan, hogy VV Aurélió, vagy mi. Mondhatni, a Lali popot egyelõre megúsztam, de gyanítom, hogy csak egyelõre, mert a mainstream nem tûri, hogy ne tudjak róla.)

Na szóval Ukrajna.

Az az érzésem, hogy régebben könnyebb volt hinni verziókban. Egyikben, vagy másikban, de legalábbis valamelyikben. A World Trade Center óta érzem úgy, hogy felborult az egész hinni valamiben jelenség a számomra. Onnantól kezdve úgy vagyok vele, hogy van a hivatalos nézet, a hivatalos cáfolat vagy nem hivatalos nézet, amik közül egyiket valószínûbbnek, vagy legalább szimpatikusabbnak érzek és még vagy három kisebb variációt is el tudok mellett képzelni, mint az igazság lehetséges variánsait, miközben tudom, hogy talán egyik se az, talán mindben van néhány morzsa igaz.

Amit az ukránoknál látok, hogy az elnök, Viktor Janukovics nem írt alá két egyezményt, amivel Ukrajna közelebb kerülhetett volna az EU-hoz, helyette inkább Oroszországgal fûzné szorosabbra a politikai viszonyt. Az, hogy ez most az ukránoknak úgy általánosságban jó-e avagy sem, nem tudom megítélni. Az EU-ban se minden Hawaii, az oroszokkal se. Itt is túl lehet élni, ott is. Az én fotelembõl nézve ennyit mondhatok biztosra.

A nép egy részének tetszett, egy részének nem tetszett. Megindultak a tüntetések. Folytatódtak. Aztán eldurvultak. Az egyik hírforrás terroristáknak nevezi a tüntetõket, a másik rendõri túlkapásokról ír. A tapasztalat azt mondatja, hogy mindkét oldalon vannak rendes és szemét emberek is, a rendõrök közt éppúgy, ahogy a tüntetõk közt. Az arány viszont nem mindegy. De mit láthatnék én innen az arányról? Az innen attól függ, hogy melyik honlapról akarom beszerezni az infót.

Lementettem ma egy képet. A leírás szerint a 21 éves lány, Oleszja Zsukovszkaja orvosként látta el a sebesülteket mind a tüntetõk, mind a rendõrök közül, amikor egy mesterlövész lelõtte. Az elsõ infómorzsa szerint meghalt, a késõbbi szerint még él. Nem tudom, él-e, vagy sem. Azt se, hogy a mesterlövész a nyomás miatt lõtt-e, tévedésbõl, esetleges véletlen folytán, vagy szimplán csak tiszta volt a célpont és úgy gondolta leszed egyet. (A valószínûségek nem egyformák, de mindre volt már példa a történelem során.) Nem számít. Ez a lány a szememben mártír. Nem mintha az akart volna lenni, neki is, nekem is, másoknak, valószínûleg a mesterlövésznek is jobb lenne, ha nem ismernénk a nevét, mert még mindig éppen töréseket kezelne. De meglõtték-lelõtték, ott, akkor, úgy. Nekem mártír. Ahogy a többi szerencsétlen is, akinek nem tudom a nevét, nem láttam az arcát és inkább csak sejtem, hogy darabszámra mennyi van belõlük. A tüntetõk közül is, a rendõrök közül is. Mert köztük is vannak halottak. Nem egy. És nem valószínû, hogy kizárólag azok, amelyek a zavargást használták fel a szadizmus levezetésére. A tüntetõk se mind szentek. De egy lövöldözés kellõs közepén nem nehéz embert ölni, méghozzá olyat, akit nem kellene, mert nem jelent rád veszélyt, de pont eléd került. A fotelbõl nézve minden olyan tisztának látszik. Minden egyértelmû. Én gyanítom, hogy azt se tudnám egykönnyen felmérni, hogy melyik oldalhoz tartozhat a velem szembe jövõ, ha már összecsapott a két oldal.

Nézem a magyarok véleményeit a témákban. Itt is igaz, hogy ha két magyar van, akkor ott már vita van. Leginkább fröcsögés megy. Kb ilyen egy cikkre a kommentesõ.

Minek tüntetnek, az EU szar. Mit ugatsz bele, az orosz is szar. Nem is rossz a helyzet, ez csak a szemét EU/USA/Brüsszel/Nyugat/zsidók terjesztik. Polgárháború lesz, ha nem fékezik meg a komcsikat. Meg kell menteni a kárpátaljai testvéreinket. Tenni kell valamit, különben beesik egy rakás menekült. Pofázni tudsz, de nem teszel semmit. Kussolj köcsög, te se teszel.

Szóval nagyjából ebben kimerül. Annyi fix, hogy nem vagyok kárpátaljai magyar. Bár, ha az esetleges felmenõket nézem, lehet, hogy négy-öt generációt visszamenve valamelyik dédpapa-mama félunokatestvére meg odavalósi. Mondjuk ettõl még én nem válok azzá. Nem hiszem, hogy lenne bármi olyasmi, amivel a rászoruló felet... kis részben a tüntetõket, nagyobb részben a szimplán szar ügyben tengõdõ átlagukrajnaiakat tudnám segíteni. Nem vagyok gazdag, nem vagyok befolyásos, nem vagyok politikus. Nem különösebben hiszek a segélyszervezetekben, bár itt nem is láttam nagyon olyat, hogy valamelyik az áldozatoknak/rászorulóknak gyûjtene, mondjuk ettõl még lehet, hogy van, csak nem elõttem lobogtatják. Most írjak Ukrajnáról egy limericket? Hát... végül is megtehetem, de nem hiszem, hogy segítene bármit is. Max én érezném úgy, hogy huhuu, tettem valamit én is. A képet is magamnak mentettem le, hogy x év múlva emlékezzek rá, hogy mi történt 2014-ben. Lehet, hogy x év múlva már nem lesz olyan, hogy Ukrajna. Idén viszont esélyes, hogy a korábban soha nem hallott szavak közül az Euromaidan lesz az, ami leginkább megmarad.

De egyelõre, ahogy a cím is írja... "Még nem hunyt el Ukrajna". (Az ukrán himnusz elsõ sora.)

Elkezdtem nézni a The Walking Dead-et sorozatban is, mert anno úgy voltam vele, hogy addig nem nézem, amíg a képregénnyel haladok, nehogy elõbbre jussak a megnézett anyaggal, de látva, hogy a negyedik évad se tart még ott, ahol a képregényben vagyok, nem baj, ha belekezdek.

Szó, mi szó, az elsõ rész nemigen gyõzött meg róla, hogy érdemes lesz, aztán a második már kezdett tetszeni. Azt hiszem, ügyesen balanszíroznak azzal, hogy ne is térjen el a képregénytõl, de azért legyen benne saját ötlet is.

Azért feeling úgy tolni az ebédet, hogy közben a képernyõn egy zombi zabál (s)zarvast...

Oriolának tegnap ritka rossz napja volt. Meló elõtt még volt egy kis idõm, segítettem neki, tartottam benne a lelket, megoldottuk végül a gondjait közösen. Árészt meg el akartam csípni a kávészünetemben egy pár perces dumára, de neki meg ment a busza. Ez van. Csütörtökön legalább át tudok ugrani egy reggeli kávéra Cincinnatushoz, meg összefutunk majd délután is, mielõtt Rocketgirl ideér.

Állapotra jól vagyok. Fura tud lenni egy másfél napos, igaz enyhe, de folyamatos fejfájás után, ha úgy mászkál az ember a városban, hogy azt veszi észre újra és újra, hogy jéé, nem fáj. Itt-ott még fájok az Erendirrel való baráti bunyótól, ami meglepõ, hogy a bordák, ahova beütött nem is vészesek, de az alkarok, amikkel a többit kivédtem, na azoknak még kell egy kis idõ. Kíváncsi vagyok, neki vajon, hogy van a válla, mert én meg ott találtam rajta csapófelületet többnyire.

Jól éreztem a múltkor Árészon és Oriolán a nyomottságot. Kicsit beszélgettem mindkettejükkel, amikor volt idõnk, azt hiszem, mindhármunknak jót tett. Az még jobb lesz, amikor végre eljön a jó idõ, jég se lesz, hideg se, víz, meg sár se a pályán és kimehetünk végre lazulni.

Addig meg, ha felszárad a beton a hétvégére, megint kimegyünk Rocketgirllel görkorizni. Hiányzik az aktivitás, még ha most pihenõ-üzemmódban vagyok is.

Megtankoltam reggel a kocsit, a kutashölgy látta rajtam, hogy ki voltam merülve, de vele is dumáltunk egy jót. Most meg ráírtam majd mindenkire facebookon, akikkel tartani kellene a kapcsolatot. Ez is valami.

Most meg elindulok, beveszem magam az éjszakába.

Tegnap újra nekiálltam az Ulysses elolvasásának. Meglepõ módon az elsõ rész, az elsõ harminc oldal most kevésbé tûnt hagymázas katyvasznak, persze itt-ott azért továbbra is marad a what da fuq, de elvileg Joyce szándékosan így írta, hogy megkavarja az olvasókat. A szavak dallamossága továbbra is megvan, igaz, ez jórészt a fordító érdeme. Kíváncsi vagyok, ezúttal meddig jutok el benne végül, sikerül-e befejezni és milyen lesz addig érzésre.

Kezd múlni a fejfájás. A kimerültség és a front nem éppen egy nyerõ kombó, de ha azt nézem, lehetett volna rosszabb is, enyhe tompultság volt inkább, de az másfél napon át. A zsebbe azért elrakok egy Advilt, biztos, ami biztos.